Beszélgetések Budával

Régóta feküdt az ágyon mozdulatlan. Mikor kinyitotta végre a szemét az unokáját pillantotta meg, aki látogatóba jött hozzá.

– Szia Nagypapa! Jót aludtál? – kérdezte a kislány.

– Nem aludtam drágám, beszélgettem!

– És kivel beszélgettél?

– Budával.

– És miről?

– A szeretetről beszélgettünk. A tanítások hiábavalóságáról beszélgettünk. Az értelmezés hiábavalóságáról beszélgettünk. Arról, hogy jól csak a szívével lát az ember. Az értelem számára a Valóság felfoghatatlan és értelmezhetetlen. Arról beszélgettünk, hogy nincs se út, se cél. Nincsen se jó, se rossz. És hogy szívünk mélyén mindannyian tudjuk mi a helyes. És hogy általában nem hallgatunk erre a hangra. Helyette az elménkre hallgatunk, aki viharban akar sátrat állítani, aki azt hiszi képes a folyókat megfordítani, hogy vissza felé folyjanak, aki rövidlátóan és szűklátókörűen a saját érdekeit nézi, aki önzésével és félelmeivel minden valódi értéket lerombol az életünkben. Az elménkre hallgatunk, aki azt hiszi az életben minden azért van, hogy neki jó legyen, aki szeretné, hogy mások szolgálják őt, aki nem foglalkozik a Valósággal, inkább saját hazugságaiból és illúzióiból teremt szürreális hazug világot magának és minden energiánkat felhasználja arra, hogy ezt a látszat-valóságot fenntartsa. De időnként, megesik rajtunk az univerzum szíve és szembesít a Valósággal, az Élet Törvényeivel. Olyankor lehull a lepel, lehull az álarc és szembesülnünk kell saját hazugságainkkal. A fájdalom vele járója ennek a folyamatnak. Jelzi, hogy jó úton járunk. Ha benne maradunk és nem futunk el előle, megadja a motivációt és az energiát a változáshoz. A változáshoz, hogy elengedjük az illúzióinkat, hogy ne hazudozzunk többet magunknak és másoknak. És ha ezt megtesszük, képesek leszünk a színfalak mögé látni, megláthatjuk mi az életünk valódi értelme és feladata. Rájövünk, hogy az anyagi javak és élvezetek hajszolása zsákutca. Rálátunk hazug kapcsolatainkra és hamis boldogságunkra. Meglátjuk a szavak és tettek mögötti önzést és érdeket. Felébredünk. És látjuk, hogy hazugság volt egész addigi életünk. Megpillantjuk a sunyi és ravasz kis játékokat amiket önmagunkkal játszunk. Felismerjük, hogy milyen töménytelen szenvedést okoztunk így magunknak. Mert az elménknek kell a dráma. Kell a szenvedés mellyel fátylat húzhat szemünkre, hogy ne lássuk meg az igazi értékeket és feladatainkat. Egyre mélyebbre ássuk magunkat a gödrünkbe, hogy soha ne láthassuk meg a napot, hogy soha ne érinthessünk meg másokat.

De amint kiismered az elméd aljas kis trükkjeit és játékait, szabad vagy. Miután megpillantod a saját sötét oldalad már nincs benned több félelem. Ezzel a felismeréssel mécsest gyújtasz, s az árnyékok eltűnnek. Megbarátkozol a fenevaddal akivel együtt élsz, aki benned él. Ahogy elmúlnak a félelmek, a fenevad megszelídül. Amint felhagysz a belső játszmákkal a létszomj megszűnik. Minden a helyére kerül, s magába fogad a Létezés.

Szája kiszáradt, szavai elakadtak. Lelki szemei előtt rég elhunyt kedvesét pillantotta meg. Mintha menyasszony lett volna, fehér ruhában, kitárt karokkal várta őt. Arca kortalan volt, s ragyogott.

– Eljöttem hát érted, ahogy ígértem! – mondta szelíden.

Kézen fogta, s kiléptek a szobából. Szélsebesen szálltak emlékeik közt. Öröm és fájdalom, vörös és fekete képek váltották egymást emlékeikben, s ők egyre közelebb kerültek egymáshoz. Végtelen vizek fölött röpültek, kéz a kézben, s fényük egyre nőtt, ahogy egymás körül keringtek egyre sebesebben. Gondolataik elcsendesedtek, vágyaik elhalványultak, ahogy megtalálták azt amit mindig is kerestek: a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, a tökéletes egység állapotát. S ekkor eggyé váltak, eggyé váltak egymással, s a mindent körülvevő, átjáró és éltető fénnyel és szeretettel.

A kislány arcán könnycseppek gördültek végig. Nagypapa szemei a távolba meredtek, nem lélegzett. A távolban gyönyörű szivárványra lett figyelmes. Nagyapja kezében kis cetlit talált, a cetlin nagypapa kézírásával ez állt:

„Drága Kisunokám! Légy elég bátor és erős megélni és kifejezni az érzéseidet! Őrizd meg azt a sok szeretetet és nyitottságot ami benned van, mert csak így találhatod meg azt aki vagy! Bármi is történjék veled az utad során, ne feledd: másokat szolgálni és segíteni, tanulni és fejlődni jöttünk e világra! Hallgass mindig a szívedre, a belső hangra! Ha így teszel, harmónia lesz a lelkedben és az életedben és összhangban leszel a Létezéssel.

Ne félj önmagad lenni! Légy te az a mécses, mely eloszlatja a sötétséget!

Örök szeretettel ölel nagyapád.”

A Beszélgetések Budával című könyvet meg is tudod rendelni webshopunkban!