Már a kisgyermek hamar megtanulja felismerni a számára kellemes és kellemetlen érzeteket.
Nagyobb korunkban, igyekszünk a társadalom és az adott kultúra által diktált jó életet kialakítani: modern világunkban ez a jómód, siker, elismerés, rang, kényelem, egészség és fittség hajszolását jelenti.
Ha sikerül elérni céljainkat, álmainkat úgy véljük ez a saját érdemünk, helyesen cselekedtünk. Ha céljaink megvalósítása kudarcba fullad, akkor általában a sorsot, vagy a külvilágot okoljuk érte.
Idővel megtanuljuk: tetteinknek, kimondott szavainknak következményei vannak. Átszövi életünket az ok és okozat, a karma. Elkezdünk figyelni cselekedeteinkre, úgy élni, hogy azt tegyük másokkal, amit mi is szeretnénk, hogy velünk tegyenek. Sok jót teszünk, erényes életet élünk, karma tisztító gyakorlatokat végzünk, de mindennek ellenére megjelennek életünkben „negatív” tartalmak, betegségek, veszteségek, fájdalmas elválások.
Miért? Tesszük fel a kérdést újra meg újra! Hogyan szabadulhatnánk meg a „negatív karmától„?
Aztán egy szép napon ráébredünk: sehogy! A szenvedés a boldogság velejárója, úgy járnak karöltve, mint fény és árnyék. A szenvedéstől való megszabadulás csak jó tettek halmozásával nem lehetséges!
A megszabaduláshoz kell a felismerés, hogy az életünk inherens része a szenvedés és az öröm. Ez a felismerés felszabadító erejű: eltépi az elvárások láncait. Kiegyenlíti a tapasztalatok szélsőségességét: azok többé nem jó és rossz eseményekként jelennek meg életünkben, hanem egyízűvé válnak. Tudomásul vesszük őket éppúgy, mint a nappal és éjszaka váltakozását.
És ebben az egyízű szemlélődésben megszabadulunk a „jóhoz” való ragaszkodástól és a „rossztól” való félelemtől és meneküléstől egyaránt.
Megnyílunk a feltétel nélküli és önzetlen szeretet előtt, mert végre mindenkire mint testvérünkre, családunkra tekintünk.
Hozzászólások nem engedélyezettek, de a trackbacks és a ping elérhető.