A belső ösvényen

A belső ösvény útja, az idők kezdete óta elérhető mindazok számára, kik őszinte és biztos elhatározással lépnek rá. Tanítók és guruk eónokon átívelő szakadatlan sora dolgozott és tevékenykedik ma is azon, hogy a neofiták nyomdokaikba léphessenek és elérhessék a megvalósítás különböző szintjeit.

Az idők folyamán sok ügyes módszert alakítottak ki a mesterek, hogy ki-ki a számára legmegfelelőbbet választva megszabadulhasson a szenvedésekkel teli létforgatag illúziójától. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a történelmi Buddha, a szkíta bölcs, nem az első, csak a hozzánk időben legközelebb levő ismert mester, a megvilágosodott tanítók hosszú sorában.

A Badrakalpika Szútra ezer buddhát sorol fel, akik a mi világkorszakunkban, a Badrakalpában, megjelennek a Földön¹. A szútra szerint a szkíta Bölcs a negyedik volt a sorban. A hagyomány szerint éltek még Buddha Kásjapa követők Sakjamuni Buddha korában, annak ellenére, hogy kettejük közt több tízezer év telt el.

Bár a tudomány jelenlegi állása szerint, a mai modern ember mintegy 30-40 ezer éves múlttal rendelkezik és a legutóbbi jégkorszak vége előtt nem rendelkezett sem műveltséggel, sem írásbeliséggel, sem pedig technikai eszközökkel, s ez megcáfolni látszik a fent leírtakat, azonban vannak olyan régészeti tények, melyek ennek a paradigmának ellentmondanak².

Gondoljunk csak az i. e. 4. évezredben a Nílus, Tigris, Eufrátesz és az Indus termékeny medencéiben, minden előzmény nélkül, néhány generáció alatt felbukkanó fejlett építészetre, vallásokra és írásbeliségre. A monumentális építészet olyan alkotásokat hozott létre, amelyek megtalálhatóak Közép-Amerikától, Egyiptomon át, egészen a Húsvét-szigetekig és melyeket a mai „modern” technikával is képtelenek lennénk rekonstruálni.

A Belső ösvény tanításai minden korban és kultúrkörben másképpen ugyan, de hasonló üzenettel és célokkal, jelen voltak mindenhol, ahol ember élt a Földön.

„A hegyre több úton fel lehet kapaszkodni, de csúcsa csak egy van, s aki oda tart, azok mind találkoznak, nemcsak egymással, de a végső igazsággal is.” – Masutatsu Oyama

Mágia

A mágia és a mágikus gondolkozás egyidős az emberiséggel és minden vallás és spirituális tanítás gyökere és alapja. A hindu hagyomány a Jadzsurvédában gyűjtötte össze a varázsigéket, de a mágikus rituálék minden ősi kultúrában megtalálhatóak az ausztrál bennszülöttektől az ázsiai sztyeppén át a Dél-Amerikai indiánokig.

„A Mágia olyan Tudomány és Művészet, amely az Akarattal összhangban lévő változást hoz létre.

Minden szándékos (akaratlagos) cselekvés Mágikus Cselekedet.

A Mágia önmagunk és állapotaink megértésének tudománya. Olyan művészet, amely ennek a megértésnek a tettekben való alkalmazása.

Minden ember Mágiát gyakorol minden alkalommal amikor cselekszik vagy akár csak gondolkodik, miután a gondolat olyan belső cselekedet amely végül tetteket hoz létre, bár az adott pillanatban talán még nem.”3

„Egyetlen fő meghatározása létezik a mágikus Rituálénak: A mikrokozmosz egyesítése a makrokozmosszal. A Legfőbb és Teljes Rituálé éppen ezért a Szent Őr-Angyal megidézése; vagy a miszticizmus szavaival élve, az Istennel való Egyé-válás.”⁴

A fenti idézetek szerint minden szándékos tettünk mágikus tett, mert megjelenik benne az akarat, az akarat mögött pedig az Én-képzet. Az Én-képzet és az akarat pedig a kettősségről árulkodnak, amikor tudatunkban megjelenik az Én és a minden Más kettősségének látszata.

Az Én-képzet és a Mások kettőssége megjelenik a Teremtés könyvében is: „Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.⁵” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”⁶

Miután megették a jó és rossz tudásának fájának gyümölcsét, azaz az észlelést ketté osztották Én-re és Más-ra, ennek gyümölcseként, következményeként felnyílt a szemük a kettősségek meglátására.

Azt, hogy meztelenek, vélhetőleg korábban is látták, azonban megjelent az ítélkezés a tudatukban és a dolgokat felcímkézték jónak és rossznak.

Tettük következménye a szenvedés lett, mivel az eseményeket folyton kellemesként és kellemetlenként tapasztalják meg a korábbi egyhegyű és ítélkezés mentes tapasztalás helyett.

A szándékos tett más rendszerekben és filozófiákban is megtalálható, ugyanis annak az ok-okozati hálónak a mozgatója, melyet Keleten karmaként, Nyugaton pedig sorsként ismernek.

E mágikus hagyományokból fejlődhetett ki Európában és a Közel-Keleten az alkímia, Tibetben a bön, Indiában pedig a jóga, majd később a buddhizmus.

Bön

„A bön Tibet spirituális őshagyománya. Időben jócskán megelőzi az indiai és tibeti buddhizmust. Habár a tudósok nem értenek egyet a bön eredetét illetően, maga a hagyomány tizenhétezer éves szakadatlan hagyományvonalat tud maga mögött. Hasonló a tibeti buddhista iskolákhoz, főleg a Nyingmához, és kiemelkedően választékos ikonográfiája, gazdag sámánisztikus hagyománya. Az különbözteti meg, hogy hagyományvonalát Buddha Senráb Mivocse-re, nem pedig Sakjamuni Buddhára vezeti vissza.”⁷

A bön tanítások egyik felosztása a bön kilenc útja:

1. a jósmester kocsija,

2. a jelenségmester kocsija,

3. a varázsmester kocsija,

4. a létmester kocsija,

5. a laikus hívők kocsija,

6. az aszkéták kocsija,

7. a fehér kocsi,

8. az eredeti sen kocsija,

9. a közvetlen út kocsija.

A bön meditáció és vallás célja a „Legmagasabb Valósággal” való egyesülés, ami egy vágyaktól mentes, üres létmód, melyben a jó és rossz fogalma⁸ elveszti értelmét.⁹

A bön és az indiai buddhizmus a 8. században találkozott és vált eggyé Tibetben.

Jóga

A jóga első tárgyi nyomai közel 4000 évesek (Mohendzsodáró) és lótuszülésben levő alakokat ábrázolnak. Dandekar szerint a Szánkhja jóga eredetét a Védikus-árja korszak előtt kell keresnünk.¹⁰

A jóga (jelentése: összekötni, egyesíteni, igába fogni, összpontosítani) gyakorlatok célja: a mentális folyamatok lecsendesítése „csitta vritti niródha”, mely a meditáció elmélyülésével szamádhihoz, azaz megvilágosodáshoz vezet.

Az Upanisadok is említik a jóga filozófiát és gyakorlatokat. Említést tesznek az öt pránáról (felfelé áramló, tovább áramló, egyensúlyozó, kifele áramló, lefele áramló) és a három csatornáról, melyek megtisztítása a tantrikus buddhizmusban is nagy hangsúlyt kap.¹¹ A szánkhja jógát leíró Svétásvatara-Upanisad említést tesz az öt elemről, valamint az öt akadályról: nem-tudás, önzés, vágy, ellenszenv és ragaszkodás.

Patandzsali jóga szútráiban ismertetett módszer manapság Ashtanga vagy Rádzsa jóga néven ismert. A Patandzsali-féle jóga nyolc részre tagolódik: jamasz (erkölcsi szabályok), nijama (helyes viselkedés), ászana (testhelyzetek és testtartások), pránájáma (légzéstechnikák), pratjáhára (befelé fordulás), dháraná (koncentráció), dhjána (meditáció) szamádhi (elmélyedés) – a szó első említése a Maitri Upanisadban található.¹²

Miután a gyakorló tetszőlegesen el tud mélyülni a koncentrációban, meditációban és elmélyedésben, eléri a nyolc tökéletességet, azaz a nyolc siddhi-t. Mit is jelent ez?

A szútrák szerint, a gyakorló képes lesz parányi méretére való összezsugorodásra, és annyira könnyűvé válni, hogy még a repülés is lehetséges lesz számára. Képes lesz nehézzé válni, képes lesz a távoli tárgyak elmozdítására, az ellenállhatatlan akaraterő birtoklására, a test és az elme feletti tökéletes uralomra, az elemek használatának tökéletes ismeretére, az anyagteremtésre, minden kívánság azonnali beteljesítésére.

A sziddhik elérése azonban nem cél, hanem természetes velejárója a gyakorlásnak és az elmélyedésnek!

A szamádhi olyan nem-kettősségen alapuló tudatállapot, melyben eggyé válik meditáló és a meditáció tárgya.¹³

A Buddha útja

A Sákja Buddha (i.e.V.sz. környéke) neve is elég sokatmondó. A Gótama Sziddhártha név a következő szavakból áll össze: Siddha (megvalósítás) – artha (cél) Gautama v. Go (ökör) – tama (legjobb).

Gótamának szánkhja és dzsainista jógi, aszkéta mesterei voltak mielőtt elérte a megvilágosodást

Tanításának célja a szenvedéstől való megszabadulás, a Nirvána (ellobbanás) elérése, a nemes nyolcas út gyakorlása által. A Buddha szerint a szenvedés oka a nem-tudásból fakadó hamis Én-képzet okozta létszomj és vágy.

A nemes nyolcrétű ösvény nem más, mint a

• helyes megértés, szemlélet

• helyes szándék

• helyes beszéd

• helyes cselekvés

• helyes megélhetés

• helyes törekvés

• helyes éberség

• helyes elmélyedés (sammā samādhi)

gyakorlása.

A buddhista alapmeditációknak is fontos része a dolgok nem-kettős voltán való szemlélődés:¹⁴ „Ami az érzéseket illeti, az érzések fölött szemlélődve időzik, igyekvőn, tiszta tudással, éberen, a világra irányuló vágy és elégedetlenség nélkül.”

„Amikor a bráhmana túljut a kettős természetű dharmákon, mindent megismer, és az összes béklyója megsemmisül.”¹⁵

A buddhista gyakorló legmagasabb megvalósítása a Nirvána elérése, az első nemes igazság tökéletes megértése és annak felismerése, hogy a Nirvána és a Szanszára¹⁶ megegyezik. Hogyan lehetséges, hogy a cél és a kiindulási hely ugyanaz?

Úgy, hogy a szenvedést mi hozzuk létre a nem-tudásunk által¹⁷, mely a dualista világkép kialakulásához vezet, melyben megkülönböztetünk számunkra jót és rosszat, Én-t és Más-t. Ez a téves Én-képzet, hozza létre a létszomjot és a halálfélelmet. A létezés utáni vágy hatására létre jönnek a lények különféle formákban, az okok és okozataik által mozgatott tér-időben, ahol a lények a dualista látásmódjuk következtében az eseményeket számukra kedvezőnek és kedvezőtlennek ítélik, a kedvező dolgokhoz ragaszkodnak, míg a kedvezőtleneket igyekeznek elkerülni. Ezek a reakciók pedig olyan okokat ültetnek el a téridőben, melyek következményeikkel később újra szembesülniük kell a lényeknek.

Fontos megjegyezni, hogy a Buddha tanítása szerint a Nirvána nem egy felsőbb transzcendenciával való eggyé válást jelent, hanem ahogyan azt a szó is jelenti, a vágyak és a létszomj elmúlását, kialvását.

A Nyolcvannégy Mahásziddha története elmeséli, hogy a buzgó gyakorlók milyen mágikus képességekkel rendelkeztek megvilágosodásuk után. Tökéletesen uralták tudatukat és testüket, nem voltak többé rabjai térnek és időnek. Több száz évig tevékenykedtek a lények javára, mielőtt testben átléptek volna a Dákiní Mennyországba.

A hegy csúcsa

A fenti iskolák és módszerek más és más célok elérésért különféle eszközöket és technikákat használtak, de vajon mások-e ezek a célok? Ugyanarra a csúcsra visz-e minden ösvény?

Az előzőekben ismertetett módszerek céljaiban fellelhetünk hasonlóságokat:

• mikrokozmosz egyesítése a makrokozmosszal (mágikus világkép)

• Legmagasabb Valósággal való egyesülés (bön)

• felébredés, megvilágosodás, szenvedésektől való megszabadulás (jóga)

• szenvedésektől való megszabadulás, Nirvána „elérése”, létszomj és vágyak kialvása (buddhizmus)

A legfontosabb közös vonás köztük a kettősségeken alapuló szemléletmód megszüntetése és ezáltal a szenvedésektől való megszabadulás, annak a felismerése, hogy a mikrokozmosz nem különül el a makrokozmosztól.

Megegyeznek a fenti a tanítások abban is, hogy ismerik az ok és okozat törvényét és ezért törekednek a gyakorlóik az erényes és erkölcsös életre – „ki mint vet, úgy arat”.

A különböző ösvények gyakorlói, miután a megvalósítást elérték, nagyon hasonló mágikus képességekkel rendelkeztek. A Buddha által felsorolt képességek¹⁸ szinte teljesen megegyeznek a jóga szútrákban felsorolt sziddhikkel, de nagyon hasonlítanak a Názáreti¹⁹ által végrehajtott csodákra is.

Ahogyan azt a Buddha az elefántnyom hasonlatának tanítóbeszédében²⁰ elmondta, nem lehetünk biztosak abban, hogy jó ösvényen járunk és megvalósítást elért mestert követünk egészen addig, amíg magunk is el nem érjük a megvalósítást.

Addig csak bízhatunk benne, hogy minden ösvény ugyanannak a hegynek a csúcsára vezet és ott majd valóban találkozunk egymással és a végső igazsággal is.