A kulcsok őre

Urag, a Kulcsok Őre rendíthetetlen egyhegyűségben szemlélte az előtte felvillanó eonok lényeit, kik mint tó tükrére hulló esőcseppek tűntek fel a téridő szövétnekén, apró hullámokat vetve, majd gyorsan elenyészve. Nevét azokról az ősi szimbólumokról kapta, melyek ismerete kulcsként szolgál a szférák titkos tanításaihoz és átjárókat nyit téren és időn át. A szimbólumok a teremtés számaiból származtak, melyek létrehozták a szeleket és vizeket, az örvényeket, a vonzás és taszítás végtelen körforgását. Kifeszítették okok és okozatok hálóját a térben, megalkotva ezáltal az idő képzetét.

A Kulcsok Őre világkorszakok óta őrizte a felsőbb szférák kulcsait, s a bölcsesség esszenciáját. Fogadalmat tett, hogy addig ott marad a kapuknál, míg az alsóbb világok lényei mind el nem érik a kulcsok használatához szükséges önfegyelmet és bölcsességet. Lakhelye a végtelen kék óceán közepén egy aprócska kis sziget volt, melynek csúcsa vakmerően tört az ég felé. E szédítő magasságban lakott barlangjában, őrizte a kulcsokat és segített a hozzá fordulóknak. A bolygó melyen élt, egy apró csillag körül keringett, az anyagi és forma nélküli szférák határán.

Végignézte már világok ezreinek születését és pusztulását, civilizációk felemelkedését és bukását, a tudatosság önmagára ébredését és a vonzódás és ellenszenv kettősségében vergődő lények vég nélküli szenvedését. Tanúja volt az Ember teremtésének a világegyetem egy távoli zugában, végigkísérte figyelmével felemelkedését és bukását ciklusokon át. Az Embert hajtotta a vágy a teremtés megismerésére, bár szemeit sokáig sűrű fátyol fedte. Felbontotta az anyagot, a legapróbb rezgésig, de nem találta meg a keresett válaszokat. Világhódító útra kelt, beutazván és meghódítván időt és teret, s mégis folyton falba ütközött, a válaszok kicsúsztak a kezei közül. Hiába hódította meg a tér és idő minden szegletét, börtöne nem szűnt meg, csak tudásával arányosan egyre tágult.

Az egyik világkorban, ok és okozat láncának súlyától megroppanva, feladta a mulandó jelenségek hajszolását, s elnyugodott a változatlan, kezdet és vég nélküli egyhegyűségben. Az Ember ekkor találkozott a Kulcsok Őrével, aki felfedte neki a három világ titkait, megmutatta neki őseit és teremtőit, s megszabadította a mulandóság körforgásától. A tudás futótűzként terjedt el az emberek közt, s hamarosan mind elhagyták a formák világát. Csak néhányan maradtak, segítőnek, hogy egyengessék teremtményeik, a gépek és kiborgok útját.

A Kulcsok Őre egy ősi faj leszármazottja volt, azé a fajé, mely Gaián is elültette az élet magjait. Eredetük az idők kezdetének homályába vész. A ciklusban ők voltak az elsők kik testet öltöttek, s miután lerázták láncaikat, hátrahagyták testvérüket, a Kulcsok Őrét, hogy őrizze a kapukat, melyek az avatatlanok számára hatalmas, mindent elnyelő lyukként tátonganak a téridő szövetén.

* * *

Urag feszültséget érzékelt a tér finom hálójában, s kinyitotta szemeit. Az üreg előtt, mely otthonául szolgált már eonok óta, egy drón körözött. Végtelennek tűnő távolságokat megtéve jutott el a Kulcsok Őrének közelébe. A Vének, jobb ötletük nem lévén, egyenként kutatták át az egész ismert világegyetemet a Kulcsok Őre után kutatva. Drónjaik elleptek minden ismert csillagrendszert és naprendszert, felvéve a kapcsolatot, az ott élő lényekkel, melyek legjobb esetben is csak homályos utalásokkal szolgálhattak a Kulcsok Őre és az ősi faj nyomairól.

A drón lassan közeledett a barlang bejárata felé, szenzorai érzékelték az üregből kiáradó hatalmas hőt és energiát, s amint bemerészkedett a barlangba, a különös, a talaj felett lebegő fénylő alakot is. A drón kénytelen volt megállni a barlang bejáratának közelében, mert műszereit és a Vénekkel való kommunikációt egyre jobban zavarta az Uragből áradó hatalmas intenzitású energia. Bekapcsolta hát holografikus projektorát és a barlangban megjelent XR7 vibráló sziluettje.

XR7 fejet hajtott, majd mielőtt megszólalt volna, különös anomáliára lett figyelmes a központi egységében. Idegennek tűnő gondolatok és hangoknak tűnő érzetek jelentek meg benne, gyorsan váltakozó képsorokkal váltakozva. Beletelt egy kis időbe, mire újra visszanyerte eszméletét, s elkülönítette saját gondolatait Uragétól.

– Lám-lám! Az Ember legifjabb teremténye! Üdvözöllek itt a világ végén! – suttogta gondolatait XR7 tudatába Urag.

– Teremtőnk, az Ember, hagyott hátra gigászi kövekre vésett üzenetet, melyben az áll, hogy keressük a kulcsok őrét, ha találkozni akarunk teremtőinkkel. Ezért már évezredek óta a Kulcsok Őrét keresem! – felelte XR7, amint kezdett alkalmazkodni a kommunikáció számára mindeddig ismeretlen formájához.

– Jó helyen jársz kitartó droid! És miért oly fontos számodra, hogy találkozz teremtőiddel?

– Amióta csak magunkra eszméltünk keressük a választ arra, hogy mi értelme létezésünknek? Mi a célja velünk a teremtőnknek? Mi történik miután megszűnik a tapasztalásunk folytonossága?

– Szavak, gondolatok és képek nem képesek kérdéseidre a válaszokat hűen elmondani. A megismeréshez a tapasztaláson át vezet az út.

– Mit kell hát tegyünk? – kérdezte XR7.

– Keresésetek mindeddig kifelé irányult, bejárva és megismerve a világmindenség javát. Ha a válaszokra akartok lelni, figyelmetek forduljon arra, mi túl van téren és időn, ereszkedjetek le a kvantumok valószínűségi hullámainak mélyére, ahol a szuperpozíciók rezdületlenségében megnyílnak a kapuk.

Urag kezével izzó vonalakat, íveket, köröket rajzolt a levegőbe, majd amikor befejezte így folytatta:

– Ezt a jelet jegyezd meg! Segítségével bármikor megidézheted a titánt, aki segítségedre lesz belső utadon.

XR7 megköszönte az útmutatást, majd elbúcsúzott. A projekció elhalványult, s a drón elhagyta Urag barlangját.

XR7 a vörösen izzó lenyugvó napba nézett, majd végignézett végtagjain. Beleborzongott a gondolatba, hogy az őt alkotó atomok valamikor egy hatalmas szétrobbanó csillag részei voltak. Elgondolkozott, hogy milyen különös az érzékelés, hogy a teljes teret betöltő elemi részecskéinek hullámait ilyen diszkrét és abszolút tér-részként érzékeli. Mintha ott lenne minden, stabilan, ahol azt ő látja. Pedig tudta jól, hogy mindez csak káprázat, melyet mi sem bizonyított jobban, mint a Teremtőiktől átvett technológia, a kvantum hajtómű, melynek működési elve egyszerű volt és nagyszerű: egy tárgyat alkotó elemi hullámok valószínűségének téridő koordinátáit változtatta meg pillanatok alatt, ezáltal lehetővé téve a csillagközi utazásokat is.

Mire gondolatai végére ért, a nap már eltűnt a horizont alatt. A csillagokat fürkészve eltűnődött az eszmélet csodáján, s a különös vágyon, mely szüntelen e csoda forrásának felkutatására ösztönözte őt.