Az idő – az elme teremtménye?

A fizikusok idővel kapcsolatos kutatási eredményei szembe mennek a józan ésszel és a hétköznapi tapasztalatainkkal, ugyanakkor nagy hasonlóságot mutatnak a keleti filozófiák téziseivel. Az idő többségünk számára valósnak tűnik, de valójában nem is létezik, legalábbis a kvantum fizika világában.

„Az idő lenyűgöző téma, mert nagyon mélyen érint mindannyiunkat érzelmileg. Az idő hozza létre az életet és az idő az, mely mindentől megfoszt minket. Az időről való elmélkedés egyet jelent az életünk értelméről való elmélkedéssel” – mondja Carlo Rovelli elméleti fizikus.

Az idő, mint illúzió

Az idő sokkal inkább egy nézőpont, mintsem egyetemes igazság. Egy olyan közös emberi nézőpont, ami az anatómiánk, evolúciónk, a Földhöz kötött létezésünk és a Föld világegyetemben elfoglalt helyének a következménye.

A mi nézőpontunkból úgy tűnik, hogy a világ az idő folyamában áramlik, azonban kvantum szinten az időtartamok oly rövidek, hogy nem lehet tovább osztani és gyakorlatilag nem létezik az idő.

Valójában, nincsenek is dolgok, hanem a világ számtalan eseményből épül fel. Még egy olyan valósnak tűnő dolog is, mint például egy kő, valójában egy esemény, mely olyan sebességgel történik, hogy azt nem tudjuk felismerni. A kő a folyamatos átalakulás állapotában van és elegendő idő elteltével biztosan átalakul más formává.

A világ legelementárisabb szintjén nincs se tér, se idő, csak folyamatok, melyek fizikai mennyiségeket alakítanak át egyik formából a másikba, melyek valószínűségi relációkhoz vezetnek.

Az idő csakis azért tűnik rendezettnek és monoton egyirányúnak, mert a Földön élünk, melynek a világegyetem más részeihez képest speciális entrópikus kapcsolata van.

A világ rendezettnek tűnik, mely a múltból a jelenbe tart, összekötve okot és okozatot, a saját észlelésünk korlátai miatt. Mi vagyunk azok, akik rendszert keresünk az eseményekben, azokat lineáris sorozatba rendezve. Összekötjük az eseményeket, mint okokat és okozatokat és ez kialakítja bennünk az idő érzetét.

De a világegyetem sokkal bonyolultabb és kaotikusabb annál, hogy mi azt fel tudjuk fogni. Az emberek olyan közelítő leírásokban bíznak, melyek valójában kizárják az események, relációk és lehetőségek többségét. Korlátaink létrehoznak egy olyan hamis és részleges rendszert, világképet, mely közel sem írja le a teljességet és a valóságot. Tulajdonképpen elhomályosítjuk a világot, hogy képesek legyünk ráfókuszálni, megvakítjuk magunkat, hogy lássunk. Az idő képzete nem más, mint vakság és tudatlanság.

Az idő, a belső párbeszéd

Az idő képzete, mint az észleléseink egyszerűsítése, többé-kevésbé működik az életünk során, de alkalmatlan az egész univerzum leírására.

Az idő képzete egy olyan mentális folyamat, mely emlékeink és jövőbeli elvárásaink között történik. Az idő az a forma, melyen keresztül emlékeink és előrelátásunk a külvilággal kapcsolódnak. Az idő az identitásunk forrása.

Az idő egy belső monológ, melyet mindannyian mondunk, egyénileg és együttesen is. Egy olyan kollektív betekintés, elbeszélés és nyilvántartás, ami a korábbi eseményekhez való kapcsolatunkra és a közelgő eseményekkel kapcsolatos várakozásainkra épül. Az idő egy olyan mese, mely kialakítja az ÉN képzetét is, mely sok idegtudós, misztikus és fizikus szerint nem más, mint tömeges illúzió, délibáb.

Emlékek és a jövőbeli eseményekre való elvárások nélkül nem tapasztalnánk az idő múlását, sőt azt se tudnánk kik vagyunk. Az idő egy érzelmi és mentális élmény, mely csak lazán kapcsolódik a külső valósághoz.

Forrás: qz.com